„Két tűz között”? Edző-szülő-sportoló háromszög belülről

„Két tűz között”? Edző-szülő-sportoló háromszög belülről

Interjú egy utánpótlásedzővel a leggyakoribb konfliktusforrásokról, nehéz helyzetekről és arról, hogyan lehetne jobban csinálni.

Az utánpótlás sport egyik legérzékenyebb területe az edző-szülő-gyerek kapcsolat. A február 27-én megrendezésre kerülő konferenciánk egyik fő témája is ez lesz, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és edzőket. A gyerek érzelmi jóléte és teljesítménye nagyrészt ezen a háromszögön múlik, ugyanakkor rengeteg feszültség, félreértés és kimondatlan elvárás is itt keletkezik.

Egy tapasztalt utánpótlásedzővel beszélgettem, aki 2008 óta dolgozik edzőként és foglalkozik gyerekekkel, 8 éves kortól egészen felnőtt korosztályig kíséri őket. Több utánpótlás országos és Európa-bajnoki érem, köztük Európa-Bajnoki cím is köthető az Ő és tanítványai nevéhez. 

„A szülő szerepe kiemelkedő - nagyon sok minden rajtuk áll vagy bukik”

K: Mennyire tartod fontosnak a szülők szerepét az utánpótlás sportban?

V: Kiemelkedő szerepük van. Főleg olyan sportokban, ahol a gyerekek általában kicsiként kerülnek be a rendszerbe. A szülő az elsődleges bázis: ahogy ők állnak a sporthoz, úgy fog a gyerek is. A stabil  háttér biztosítása többféleképpen is megmutatkozhat: 

Ez lehet infrastruktúra - például mennyire könnyedén vállalják a költségeket, mennyire gördülékeny a logisztika -, de legalább ennyire fontos a mentális támogatás is. Nagyon más úgy edzeni és versenyekre járni, hogy a szülő örül a gyerek versenyzésének és nem folyamatosan azt sugallja, hogy „Nem kell ezt túl komolyan venni.”, vagy “Fárasztó, hogy minden hétvégén verseny van.”

A kiszámíthatóság is rengeteget számít. Olyan is előfordul, hogy szombaton lenne verseny, de csütörtökig nem tudom, indul-e a gyerek, mert a szülő még nem döntötte el, hogy mi lesz a hétvégi programjuk. De volt már olyan is, hogy a gyermek nem jön el edzésre egy fontos hétvégi verseny előtt, mert épp ünneplő ruhát kellett venniük. Megértem, hogy egy 10 évesnek nem a sport az élete, de a rendszer mégis kiszámíthatóságot igényel.

És persze ott az iskola-sport egyensúlya. Nagy problémának tartom, amikor a tanulási nehézségeket azzal „oldják meg” a szülők, vagy legalább is azzal próbálják megoldani, hogy a sporttal büntetik a gyereket. Például nem jöhet le edzésre, ha rossz jegyet kap. Ezzel pont azt veszik el tőle, ami feltöltené.

K: Mikor szoktak megjelenni leggyakrabban a konfliktusok közted és a szülők között?

V: Nekem leggyakrabban akkor kezdődtek a konfliktusok a szülőkkel, amikor a gyerek teljesítménye elmaradt az elvárásaiktól, és nem érkezett a várt eredmény. Ilyenkor sokan azonnal az edzőt, azaz engem kezdtek hibáztatni. Ezt vagy nyíltan ki is mondták, vagy csak a gyerektől, vagy pletyka szinten más szülőktől hallottam vissza. 
Gyakori feszültségforrásnak tapasztalom azt is, amikor a gyerek motiválatlanná válik. Számos példa volt erre is, hogy a szülő ekkor is engem és a szakmai munkám kezdte hibáztatni - “ez biztosan amiatt van, mert nem tartok elég izgalmas edzéseket”. 

De az első komoly edző-gyerek konfliktus is könnyen válik a szülőkkel való konfliktusforrássá, mert a szülő rendszerint automatikusan a gyerek oldalára áll, és szintén az edzőt hibáztatja, anélkül, hogy először leülne velem is beszélni, és a több nézőpontból együtt tennénk össze a képet, hogy valójában mi történt, miért történt, mi lehet a megoldás. 

Az én tapasztalataim alapján tehát összességében azokban a helyzetekben szoktak a konfliktusok kiéleződni, amikor a szülő gyorsan, sokszor átgondolás nélkül az edzőt hibáztatja a felmerülő problémákért. De ez nyilván az én megélésem, a szülők lehet, hogy eltérő véleményen vannak.

„Volt egy család, akikkel teljesen elmérgesedett a helyzet.”

K: Tudsz egy konkrét konfliktusról mesélni?

V: Volt egy lány tanítványom, aki nálam kezdett egészen fiatal korában. Őszintén szólva, egy kicsit lusta volt. A szülők viszont ezt egyáltalán nem látták be. Egy idő után azzal jöttek, hogy „Jobban szeretem a többieket, mint az ő gyereküket, és ezért nem foglalkozom vele annyit”, és hogy azért nincs eredménye, mert én vagyok vele igazságtalan, mert én nem dolgozom vele eleget. Aztán egyszer volt egy verseny, ahol ő kimaradt a csapatból, az apuka felhívott, számon kért. Hiába mondtam neki, hogy ez egy szakmai döntés volt, nem azt keresték, min tudnak változtatni, miben tud a gyermek fejlődni, hanem engem tettek felelőssé mindenért.

Végül annyira elmérgesedett a helyzet, hogy átmentek másik edzőhöz és másik egyesületbe. Engem pedig nagyon megviselt. Sokáig bennem maradt ez az eset. 

Egy másik esetben pont, hogy a szülő mindenen túl mutató segítsége okozott konfliktust. A szülő rengeteget volt jelen, sokat segített, de egy idő után úgy kezdett viselkedni, mintha ő lenne a „másodedző”. Úgy éreztette, hogy az eredmények nagy része rajta múlik. Véleményezte, mit hogy kellene csinálni a klubban vagy a szövetségben. Majd több versenyen is előfordult, hogy a verseny megkezdése előtt pár perccel még ő beszélt a gyermekéhez, ahelyett, hogy rám bízta volna azt, ami azt gondolom, hogy az edző dolga: a rajt előtt az utolsó taktikai tanácsokat átbeszélni, és mentálisan kész állapotba segíteni a sportolót. 

Ezek kényes helyzetek, mert ha összeveszünk, könnyen vége az edző-tanítvány kapcsolatnak, ahogy az előbbi példám is mutatta, amikor veszekedés, nézeteltérés miatt elment egy tanítványom. 

Sajnos az a tapasztalatom, hogy ezekben a szülő-edző helyzetekben nincs igazán tere az „előrevivő konfliktusnak”. Sokszor úgy érzem, hogy a konfliktus inkább feszültséget szül és nem jutunk valódi megoldáshoz. Vagy az edző rendeli alá magát a sportolónak, hogy megtartsa, vagy a szülő rendeli alá magát az edzőnek, hogy biztosítsa a gyermek helyét. 

K: Szerinted mi lenne az ideális szerepmegosztás?

Azt gondolom ennek egy partnerségi viszonynak kell lennie, ahol nem jó, ha bármelyik fél is alá vagy felé rendeli magát a másiknak. Az edző feladata, hogy irányt mutasson, szakmai döntéseket hozzon. A szülő pedig legyen érzelmi háttér, ne szakmai tanácsadó. Fontos, hogy lássa, hogy a gyerek hogyan érzi magát, mennyire élvezi a sportot, és legyen racionális, ami persze nehéz, hisz érzelmileg erőteljesen bevonódik, de mégis fontos, hogy próbáljon meg racionális maradni, mind a saját gyermeke, mind a társak, mind az edző szemszögéből megnézni egy-egy helyzetet. 

K: Majdnem 20 éve vagy a szakmában - érzel változást ez idő alatt a szülői hozzáállásban, vagy akár a szülő-edző viszonyban?

V: Régen sokkal több személyes kapcsolat volt. Lehetett beszélgetni edzés után, versenyeken. A COVID óta edzésekre nem jöhetnek be a szülők, versenyeken is kevesebbet vannak jelen. Ez máig hat, és így csökkenti a kommunikációt közöttünk. Ami nem feltétlenül jó vagy rossz, inkább csak más, vannak ennek előnyei és hátrányai egyaránt. 

Emellett az elmúlt 20 évben sokat változott a világ. Könnyebb lett a logisztika, az anyagi háttér. Ugyanakkor a gyerekek fegyelmezettsége csökkent, és a szülők sokkal megbocsátóbbak velük. Gyakran a „menj le és érezd jól magad” túlzó értelmezése jelenik meg. Ha a gyerek fáradt, üljön le - és ha az edző ennek ellent mond, ő lesz a hibás. 

K: Mit tanácsolnál egy kezdő edzőnek, hogyan építse fel a szülőkkel való kapcsolatát?

V: Azt javaslom mindig legyen minimális távolságtartás, még akkor is, ha nagyon kedves vagy szimpatikus a szülő. Ez szakmai kapcsolat. Ha túl közel engedjük őket, később sokkal nehezebbek lesznek a konfliktusok. De persze a túl távoli viszony sem jó, hiszen fontos, hogy tudjuk egymást segíteni, amikor szükség van rá. Tudjunk beszélni, kérdezni, de semmiképp se legyen ez egy baráti kapcsolat. A szülő támogatása óriási érték, ezt meg kell becsülni, és értekelni kell, hiszen a szülő nélkül nem tud a gyermek a sportban kiteljesedni. Ugyanakkor a szülővel is meg kell értetni, hogy egy bizonyos ponton túl a segítsége már inkább hátráltató lehet, mind az edzőnek, mind a gyermekének. 

K: És mit üzennél a szülőknek? 

V: A fő-szurkoló legyen, ne a menedzser! Edzővel szemben pedig azt gondolom, hogy a legfontosabb a kommunikáció. Beszélgessünk arról, mi jó a gyereknek, mi sok vagy mi kevés. Ha úgy érzi gond van, szóljon, kezdeményezzen beszélgetést az edzővel. Azt gondolom, hogy az időben történő beszélgetésekkel meg tudjuk előzni a későbbi nagyobb konfliktusokat, és a belső frusztráció elmérgesedését, ami mind a szülőben, mind a gyerekben, mind az edzőben kialakulhat.  A szülő legyen támogató, jelenlévő, de ne vegye át az edző szerepét. A gyereknek az a segítség, ha van egy stabil érzelmi háttér - nem pedig egy „másodedző” otthon.

K: Szerinted mit lehetne tenni az ideális szülő-edző kapcsolat megvalósulásához?

V: Ismét azt mondanám, hogy a kommunikáció - azon belül is a tiszta és őszinte kommunikáció talán a legfontosabb mindkét oldalról. Törekedni kell erre, hogy ez megvalósuljon, akkor is, ha olykor mindkét félnek nehéz (pl.: kényes témáról való beszélgetés). 

Ugyanígy fontosnak tartom, hogy biztosítsunk teret a közös élményeknek, közös szabad beszélgetéseknek, hogy ne csak a verseny hevében találkozzunk, vagy csak akkor beszéljünk, amikor “baj van”. Nálunk például szokott lenni közösségépítő családi-nap. A szülők kipróbálhatják magukat az adott sportágban, ezzel betekintést kapnak, hogy nem is olyan könnyű ám megcsinálni azt, amit kívülről könnyűnek látnak. Emellett pedig egy önfeledt szórakozást nyújtó pár óra ez, amikor tudunk közösen nevetni, lazább légkörben beszélgetni, és egy kicsit ezek által kapcsolódni, jobban megismerni egymást. Emelett pedig a gyerekeknek is sokat tud jelenteni, hogy látják, hogy a számukra két fontos személy (szülő és edző) közösen csinálnak valami jó dolgot. 

Illetve covid óta ugye nálunk továbbra sem jöhetnek be a szülők az edzésekre, de szoktunk évente pár alkalommal nyílt edzést tartani, hogy azért mégis kapjanak betekintést arról, hogyan néz ki egy edzés, mit csinál az edző, mit csinál a gyermek. Ez tudja az elköteleződést és a bizalmat erősíteni. Mert végső soron szülő nélkül nem működik az edző munkája, és edző nélkül nem működik a szülő munkája.

K: Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velünk tapasztalataid és gondolataid! További sok sikert kívánok Neked és tanítványaidnak!

Az edzői nézőpont fontos szelete a szülő-edző-gyerek kapcsolat megértésének, de a kép csak akkor lesz teljes, ha a szülőket is bevonjuk és az ő gondolataikat, tapasztalataikat is meghallgatjuk. Hamarosan érkezik egy interjú egy sportszülővel is, aki az ő oldalát mutatja be.

A február 27-i konferencián pedig ezt a témát több szempontból, előadások, kutatási eredmények és interaktív workshopok segítségével járjuk körül.