A sportkarrier lezárása az egyik legjelentősebb fordulópont egy sportoló számára, amelyet leginkább a nyugdíjba vonulás érzéséhez lehet hasonlítani. Optimális esetben a sportolót ez nem éri váratlanul. Pályafutása egy ideális ívet ír le, mely során folyamatosan fel tud arra készülni, hogy sportágtól függően, de valahol a 30-as évei elején/közepén lezárja profi pályafutását. Azonban ez nem mindig van így. Számos tényező miatt borulhat ez a terv, akár egy sérülés, családi okok, tanulmányok, vagy egyéb tényezők is közbeszólhatnak, melyek az ideális ívet megváltoztatják (lerövidítik vagy épp meghosszabbítják).
Amikor egy sportoló visszavonul az élsporttól, életének egy meghatározó szakasza ér véget. Ez gyakran nagyon megterhelő, hiszen az élsport nemcsak egy karrier az egyén számára, hanem az identitásának, a mindennapok ritmusának és a társas kapcsolatainak is az alapját jelentette hosszú időn keresztül.
Ez a döntés érzelmileg, fizikailag és életmódbeli szempontból is komoly kihívásokat hozhat. Az eddig megszokott, szigorú napi rutin (pl.: edzések, versenyek, utazások) eltűnik és helyét sokszor üresség váltja fel. Ráadásul amikor a sport megszűnik, a sportolók gyakran identitásválsággal találkoznak, hiszen a sport nemcsak tevékenység volt számukra, hanem az életük alapvető része. A „Ki vagyok én a sporton kívül?” kérdés sokszor visszhangzik bennük, miközben igyekeznek új célokat és motivációkat találni.
Ebben, és az ezt megelőző időszakban rendkívül fontos, hogy a sportoló érzelmi és mentális támogatásban részesüljön. De ahhoz, hogy megfelelő és hatékony támogatást tudjunk nyújtani nekik, kulcsfontosságú, hogy feltárjuk és megértsük a visszavonulás lelki apsektusait, az odavezető utat, és azt, hogy számára mit jelent ez az egész folyamat.
Az élsport abbahagyásával együtt járó leggyakoribb érzések:
Identitásvesztés: A sportolók nagy része önmagát a sportolói szerepkörön keresztül határozza meg. Amikor ez megszűnik, felmerülhet a kérdés: „Ki vagyok én?”, “Vagyok-e bárki a spotolón kívül?”
Célvesztettség: Az élsport struktúrát ad az életnek és napi szinten motiválja a sportolókat. A versenyek, edzések és sikerek megszűnésével sok sportoló céltalannak és motiválatlannak érzi magát.
Társas izoláció: A csapat vagy sportközösség elvesztése magányosság érzését okozhatja, különösen, ha a sportoló pályafutása közben nem alakított ki sporton kívüli társas környezetet.
Depresszió és szorongás: Az előbb említett 3 tényező, valamint a hirtelen változás, és az ezek okozta jövővel kapcsolatos bizonytalanság érzése szorongást, és akár depressziós tünetek megjelenését is eredményezheti.
Hogyan támogathatják a mentális szakemberek a sportolókat, amikor abbahagyják a sportot?
1. A sportoló erőforrásainak feltárása
Amíg a sport a mindene az egyénnek, sokszor nehezen találja az ettől eltérő örömforrásokat. A szakemberek feladata, hogy miközben a sportra, és a csúcsteljesítményre fókuszálnak a közös együttműködés során, tudatosítsák a sportolóban, hogy a sport nem minden. Mégha idejük legnagyobb részét az edzések és a versenyek teszik ki, akkor is fontos, hogy tudják magukról mi az, ami a sport mellett fontos számukra, ami örömet okoz nekik, amihez majd nyúlni tudnak, amikor a sport már nem lesz feltétlenül a mindennapjaik szerves része. Ez egy folyamat, amin végig kell segíteni a sportolót és nem elég akkor elkezdeni erről beszélgetni, amikor már a sport abbahagyásának kérdése kerül napirendre.
2. A sportolói karrier lezárásának elkerülhetetlenségének tudatosítása
Minden sportolónak eljön az a pillanat, amikor a sportkarrier véget ér, akár saját döntése következményeként, akár külső körülmények miatt. Fontos, hogy a sportoló elfogadja, hogy a sportkarrier vége nem kudarc, hanem egy természetes váltás. Ez önmagában nem jó vagy rossz dolog, azonban az, ahogyan az egyén ezt a változást megéli és értelmezi, jelentős hatással lehet az általános jólétére. A sportolás abbahagyásával keletkezett űrrel való megküzdésben segít, ha a sportolóban tudatosítjuk, hogy ez elkerülhetetlen, és mindenkivel megtörténő esemény. Sokaknak az is segíteni tud ilyenkor, ha bemutatunk számukra az ő szituációjukhoz hasonló korábbi sportolókat és az ő példájukon keresztül megmutatjuk ennek lehetséges következményeit, és az ebben rejlő lehetőségeket.
3. Megküzdési stratégiák azonosítása és fejlesztése
Általánosságban véve kétféle megküzdési stratégiáról beszélhetünk: A problémafókuszú-ról és az érezelemközpontú-ról. Minden ember alkalmazza mindkét stratégiát, azonban kevesek azok, akik az egészséges egyensúlyt meg tudják tartani, és az adott helyzethez leginkább passzoló stratégiát használják. Többnyire elmondható, hogy az egyénre melyik jellemző jobban, azaz feltételezhetően a komoly stresszel járó helyzetek (pl.: sport abbahagyása) melyik megküzdési stratégiát váltják ki belőle. A szakember segíteni tudja a sportolóban tudatosítani, rá melyik megküzdési stratégia jellemző, annak milyen előnyei és hátrányai vannak valamint, mely helyzetekben adaptív. Továbbá milyen következményekkel jár és milyen helyzetekben melyik megküzdési stratégia hogyan lehet adaptív.
4. Új célok és lehetőségek feltárása
A sportolók gyakran érzik úgy, hogy életük elveszíti az értelmét a sportkarrierjük végeztével. Fontos, hogy a sportolóval, már aktív pályafutása közben is közösen feltárjuk a sport melletti/utáni életének értelmét. Egyrészt ez komoly terhet vesz le a sportolóról, hiszen a fontos versenyek közben is érezni fogja, hogy nem omlik össze minden, ha ez a verseny nem sikerül neki úgy, ahogy elképzelte (pl.: családja továbbra is szeretni fogja, továbbra is be tud kerülni a kiválasztott egyetemre/főiskolára). A sport pályafutása végének közeledtével pedig könnyebb lesz számára új célokat felállítania, és azt éreznie, hogy “bár valami most lezárul, ugyanakkor ez valami újnak a kezdete is.”
5. Átvihető készségek felismerése
A sport által fejlesztett készségek, például a csapatmunka, az időmenedzsment vagy a kitartás, rendkívül értékesek az élet más területein is. Egy szakembernek segítenie kell a sportolót abban, hogy ezeket a készségeket azonosítsa és magabiztosan alkalmazza új környezetekben. Ezen készségek tudatosítása abban is segít, hogy a sportoló ne érezze azt, hogy ő semmi máshoz nem ért. Az erősségek felismerésével a “Merre tovább?” / “Milyen lehetőségeim vannak?” kérdésekre is könnyebb megkeresni a választ.
6. Visszajelzések helyett belső mérce kialakítása
Az élsportolók gyakran hozzászoknak ahhoz, hogy erőfeszítéseiket azonnali, kézzelfogható eredmények vagy egyéb visszajelzések igazolják. Legyen szó győzelmekről, új rekordokról, vagy edzői dicséretről. Az aktív sportkarrier lezárása után azonban ez a direkt visszacsatolás gyakran eltűnik, és a mindennapi életben ritkán találkoznak majd hasonló „irányjelzőkkel” a fejlődésükre vonatkozóan. Éppen ezért fontos, hogy a sportolók már karrierjük során megtanulják önállóan értékelni saját előrehaladásukat, és felismerni, hogy jó úton járnak – függetlenül az eredményektől vagy külső visszajelzésektől. Ez a belső iránytű nemcsak a civil életbe való átmenetet teszi könnyebbé, hanem hosszútávon a mentális ellenállóképesség alapját is képezi.
6. Erős társas kapcsolatok megtartása
A sportolók társas hálója gyakran szoros összefonódásban van sportkarrierjükkel. Mivel legtöbb idejüket edzéseken, versenyeken, edzőtáborokban töltik, barátaik, társas kapcsolataik szintén ezen berkek között vannak. A sport abbahagyása ezen kapcsolatok megszűnésétől való félelem miatt is nehéz lehet egy sportolónak. A barátok, a társak, a bizalmasok mind odalesznek. A szakember feladata, hogy a sportoló újra tudja formálni a kapcsolatait. Bár a találkozások intenzitása (pl.: napi edzések), és az eddigi legfontosabb összekötő kapocs (pl.: sport, mint közös élmény) megszűnnek, a társas kapcsolatot lehet új alapokra lehet helyezni - ennek tudatosításában és kialakításában tud segíteni a szakember a sportolónak.
7. Az abbahagyásra való tudatos felkészülés kipróbálása
Az élsportolók minden nagyobb verseny vagy szezon lezárásakor kicsiben már átélhetik a visszavonulás érzését, ami fontos tanulópályát jelenthet a karrierjük utáni élethez. Ezek az átmeneti időszakok lehetőséget adnak arra, hogy gyakorolják, hogyan zárjanak le egy-egy időszakot úgy, hogy feldolgozzák és beépítsék a sikerélményeket, levonják a tanulságokat, és megismerjék, hogyan telhetnek el ‘értelmesen’ a mindennapok a megszokott rutin nélkül, a mindennapi edzések és versenyek nélkül mi adhat célt számukra, legalább rövidtávon. A helyes feldolgozás kulcsa, hogy az érintett felszabadultan, kíváncsian és nyitottan tudjon hozzáállni a változáshoz, és találjon magának új kihívásokat, célokat, szerepeket.
8. Életmódbeli változásokra való felkészülés
A sport befejezése nem jelentheti a mozgás teljes elhagyását, hiszen egy sportoló szervezete hozzászokott a napi igénybevételhez. Bár az életmódbeli tanácsadás nem a sportpszichológus / sport mentál tréner / sport coach feladata, mégis fontos, hogy bátorítsa az egyént arra, hogy találjon új mozgásformákat, amelyek örömet és testi-lelki feltöltődést nyújtanak számára. Az új (hobbi) sportok esetlegesen új célok felállítását is magukkal hozhatják.
Összefoglalás
A sportolóval foglalkozó mentális támogatást nyújtó szakemberek egyik legfontosabb feladata, hogy megmutassák a sportolónak, a sportkarrier abbahagyása nem csak veszteség, hanem egy lehetőség is. Az élsportból való visszavonulás lehetőséget nyújt új területek felfedezésére és az élet korábban háttérbe szorított aspektusainak kiteljesítésére. Az önazonosság újjáépítése, az új célok kitűzése és a támogató környezet kialakítása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a sportoló sikeresen alkalmazkodjon az új élethelyzethez.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ahhoz, hogy a sportoló valóban meglássa a lehetőséget ebben a változásban, a cikkben korábban felsorolt tényezőkre a sportolóval való együttműködés során folyamatosan figyelni kell. Az a sportoló, aki csak a sportnak él, nem tudja mi teszi boldoggá a sporton kívül, nem tudja milyen kiváló készségei vannak és ezeket a versenyeken kívül hol tudja kamatoztatni, annak a sport abbahagyása hirtelen, váratlan esemény lesz, mellyel nehezebben fog megküzdeni, mint azon társai, akik ezen tényezőkön már sportpályafutások alatt is elkezdtek gondolkozni.