A tiszteletre nevelés tisztelettel kezdődik
Sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a “mai fiatalok” mennyire tiszteletlenek. Minden korban léteztek mai fiatalok, és olyanok, akik miatt ez a fogalom amolyan visszatérő motívummá vált. Így van ez a mi időnkben is. Nekünk is mondták, mi is fogjuk. Igen ám, de elgondolkodtunk már azon, hogy szülőként mit tehetünk azért, hogy erre rácáfoljunk és olyan fiúkat és lányokat neveljünk, akik tisztelettel viseltetnek embertársaik iránt? Nálunk a labda, nézzük, miként ültethetjük gyakorlatba!
A gyerekek kisebb mértékben a szavainkból, nagyobbrészt viszont a viselkedésünkből tanulnak. Éppen ezért őszinte szeretettel és tiszteletteli bánásmóddal érhetjük el, hogy ők maguk is tisztelettudó felnőttekké váljanak. Adele Faber és Elaine Mazlish szerzőpáros "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" című könyvéből inspirálódva egy hat lépésből álló útmutatót állítottunk össze ahhoz, hogy a mindennapokban is tudatosan alkalmazzunk a harmonikus családi élet megteremtését célzó viselkedést.
Ennek a szemléletnek nem az a lényege, hogy recepttel álljon elő, sokkal inkább hagyja, hogy életből vett példák közül kiválaszthassuk azt, amivel önazonosan tudunk működni.
Hogyan épül egymásra az említett hat lépés?
1. Minden az érzelmek elfogadásával kezdődik. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a gyermek érzéseit nem vehetjük sem félvállról, ami még fontosabb, nem írhatjuk felül. Az érzése a sajátja, teljesen szubjektív és valóságos. Még olyan szélsőséges esetben is, amikor ő teljes meggyőződéssel állítja, hogy nem fázik egy szál pulcsiban, holott 0 fok van, vagy rettenetesen éhes, annak ellenére, hogy most evett. Annyira fáj, hogy belelépett egy Lego-ba, hogy nem képes felhúzni a cipőjét, pedig indulni kéne az oviba, és így tovább. Mi láthatjuk a kontextust, mégsem az a dolgunk, hogy “jóváhagyjuk” ezt a szerintünk tévedést/túlzást, és ezzel az ő kezébe helyezzük az irányítást, csupán annyi, hogy ne vitassuk el tőle az érzését. Ehelyett nevezzük meg és mutassunk együttérzést. Így segítünk nekik megérteni saját érzelmeiket és megtanulni kezelni azokat. Közben természetesen készüljünk egy kabáttal, ha hideg van, szólni fog, hogy felvenné. Éhségérzetet viccesen is detektálhatunk: “Egy egész elefántot kérsz, vagy megelégszel egy almával?” A fájdalom őszinte öleléssel és türelmes gyógypuszival remekül enyhíthető.
2. A minap “Körvonalat” játszottunk és az egyik kislány arra a kérdésre, hogy “Szerinted miért jó felnőttnek lenni?” rávágta, hogy “Azért, mert akkor parancsolhatnak a gyerekeknek.” Az együttműködésre bátorításezzel szemben egy rendkívül hálás módszer, ugyanis a gyerekek alapból keresik a kapcsolódást és szeretnek segíteni. Ahelyett, hogy parancsokat adnánk, vonjuk be a gyermeket a megoldások keresésébe. Például: "Láttam, hogy szétszóródtak a játékaid. Mit gondolsz, hogyan tudnánk gyorsan rendet tenni együtt?"
3. Ha már az első két lépcsőt kellő képpen begyakoroltuk és készség szinten űzzük, haladhatunk önállóság támogatása felé. Ez egyszerűen csak annyit tajkar, hogy engedjük, hogy a gyerekek maguk próbáljanak megoldani helyzeteket, és támogassuk a döntéseiket. Például: "Szeretnéd egyedül kitölteni a vizet a pohárba, vagy segítsek?" Ez erősíti az önbizalmukat és felelősségérzetüket. Természetesen mindig az érettségnek megfelelő szinten és nem minden esetben, ugyanis a túl sok döntési helyzet kimerítő és felesleges.
4. A dicséret masszív csapattagnak számít ebben a játékban, ugyanis könnyen túladagolhatjuk, ami szavahihetőségünk rovására megy. A titka ennek is az odafigyelés. Ha az igyekezetre fókuszálunk és az erőfeszítést emeljük ki, az segít a gyerekeknek belső motivációt kialakítani. Vegyünk egy példát. Gyermek odaszalad egy szines irka-firkával. Egy rávágott “Ügyes vagy!” helyett “Láttam, mennyire koncentráltál, hogy minden színt használj, ez tényleg vidám rajz lett!” sokkal beszédesebben mutatja azt, hogy figyeltünk rá. Az “Ügyes vagy!” egy másik csapdát is rejt. Amikor ugyanaz a gyerek, aki amúgy szépen rajzol, éppen kiborította a narancslevet, óvatlanul kiszaladhat a szánkon, a “Hogy lehetsz ennyire ügyetlen?” Ezzel nem csak semlegesítjük az előző dicséretet, hanem azzal a lendülettel alá is ássuk a továbbiak erejét.
5. Könyveket írhatnánk arról, hogy a büntetés mennyire az ellenkező eredményt hozza a várthoz képest. Amellett, hogy távolít, hazugsághoz vezet és szélsőséges esetben felerősítheti a büntetendő viselkedést. Íme egy-két lehetőség, amit büntetés helyett sikerrel bevethetünk. Mutassunk rá a következményekre “Ha ilyen hosszan pancsolsz a fürdőkédban, csak egy mesét tudunk olvasni lefekvés előtt.” Itt még nincs vége, hiszen a kilátásba helyezett következménynek akkor van súlya, ha tartjuk magunkat hozzá, könyörgések ellenére is. Összetettebb esetben, az előre lefeketetett következmények figyelembevételével adjunk lehetőséget a jóvátételre. Például: “Marci sír, mert elvetted tőle a lapátját. Szerinted hogyan tudnád ezt helyrehozni?"
6. Végezetül vessünk véget a skatulyázásnak! Vagyis kerüljük az olyan címkézéseket, mint "rossz", "lusta" vagy "hisztis", mert ezek mind a negatív viselkedést erősítik. Ehelyett azon igyekezzünk, hogy “rajtakapjuk” a gyerekünket az ellenkezőjén és adjunk is hangot neki. Például: lassú – láttam ám, milyen gyorsan elkészültél!, akarnok - tudom mennyire szeretted volna és mégsem követelőztél, szétszórt – milyen rendet hagytál a fürdőben zuhanyzás után, még a szennyesedet is elpakoltad! Arra a viselkedésre fókuszáljunk, amiben erősíteni szeretnénk őt. Ezzel biztosítva a lehetőséget a fejlődésre.
Reméljük, hogy összeállításunk használható támpontokat adott a “szülői szerszámosládába” és megmutatta annak a lehetőségét, hogy milyen eszközökkel vértezhetjük fel magunkat arra, hogy picit jobb hellyé tegyük a Földet. Ha a gyermekeink tiszteletteljes környezetben nőnek fel, nagyobb valószínűséggel válnak önbizalommal teli, empatikus felnőttekké, akik képesek hatékonyan kommunikálni és pozitív kapcsolatokat építeni.